Krónikák - Sindeon történelme, avagy korábbi táboraink történései

A téli események Sindeon Királyságát – mi hajdan egységes volt, a több tartomány egyetlen királynő alatt összpontosult – még tovább szaggatták. Már nem csak az idegen honból származó tünde urak és úrnők hasítottak le egy-egy darabot Sindeon területeiből, hanem az Éjszakára felesküdött Őrzők is.

Így Sindeonnak csak egy része; tünde királynőnk és hűséges követői voltak azok, ki kardot ragadtak az utolsó éjszakán, hogy megakadályozzák egy igen sötét rítus és veszélyes varázstárgy hatalmát. A Négy Őrző és a Koronaherceg, ki szintén elárulta királyi anyját és atyját, elmenekült.

Mit tesz most Sindeon népe? Megvárja míg visszatérnek a lázadók, ki tudja mily mágiák és fegyverek birtokában? Vagy Ti magatok indítotok támadást, hogy újra egyesítsétek a Birodalmat egyetlen korona alatt? Ki lesz az, kinek segítségét kéritek – és tudjátok e ennek árát? A döntés a Tiétek, gyertek hát és alakítsátok Ti a Birodalom sorsát.

Sindeon 18. Birodalmi éve során oly változások történtek világunkban, mire réges-régen nem volt példa. A hideg és sötét téli esték hibás döntései, Sammael megkoronázása alapozta meg a királysági élet kezdetét, és szakította ketté a népet. A démonok által befolyásolt városiak és mágusok vették át a hatalmat, és végeztek az orkokkal és a sárkány lovagjaival. Hiszen Kyrano, a mágus őrző, kinek kezéhez a volt király vére tapad, lepaktált Sammaellel – a mágia útját járók gyakran döbbennek rá hogy halandó életük mily rövid, és vagy a meghosszabbításának útját keresik, vagy az örök nem-létbe menekülnek. 

Skeedar fia, ki a lovagokat vezette, kereste az utat Sammael elpusztítására. Tudta jól hogy nem lesz egyszerű: a legnagyobb hatalmú mágikus tárgyhoz, a Háromágú Koronához kötött démon megszállhat bárkit, ki fejére teszi azt. Épp ez volt tervének alapja, azonban szükségük volt még egy nagy hatalmú fegyverre. Így indult meg a nép Tyr nyomában, hogy megszerezze a híres-hírhedt Sárkánydárdát, mely eltűnt az ork uralkodóval együtt. Terve igazán lovaghoz méltó volt: saját fejére teszi a koronát, és hű lovagjai végeznek vele és a démonnal egyszerre. Meglepő szövetséget kötöttek az orkokkal, kik nem szívlelték a démonokat: családjuk több tagját vesztették el miattuk. 

Ez a terv tönkretette volna Sammael és Kyrano számításait. Ők is szereztek maguk mellé egy fegyvert: a Fejetlen Lovas kardját, melyben Calainis, a lidérc lelke lakozott. Megvárták, míg megszerzik a Sárkánydárdát, és végeztek az orkokkal és a lovagokkal is. A Csaták Mezejéről visszatérve, a város népével elhitették, hogy maga a Kóborló segített nekik végezni a Sárkánylovaggal, ki Sammael mellé állt, és a lidércet mint a Kóborló lánya mutatták be. Kyranot megkoronázták, és őt kevéssé zavarta hogy a korona mit visel, igazából Sammaelé – jobban érdekelte a beígért hatalom, hogy a halál lovagjává válhatott. 

Megkezdték hát álságos regnálásukat, amit a nép örvendezve fogadott és nem akarta vagy nem tudta észrevenni, hogy démonvérrel itatják őket Uralkodóik. A háttérben a legsötétebb praktikák folytak, de a nép kevéssé akart a dolgok mögé tekinteni, és elhitte, hogy minden a legnagyobb rendben van. Megérkezett azonban két ellenség, kik felfedték mi zajlik a várban: az Alsó-Birodalom tündéi Gilderan vezetésével, és a Sonoriták. Felicias az elején alkuképesnek tűnt, a Sárkánydárdára vágyott és cserébe békét kínált. 

Ebbe azonban hiába ment bele Kyrano és Sindeon népe, hiszen egy egyszerű harcos leány, kit Luciának neveznek és kiben Sonor örök lángja égett, elítélte Feliciast ármánykodásaiért, árulásaiért és amiért nem Sonor igaz ösvényét követte. Választás elé állította a mágust: ha hithű sonorita, Sonor visszaadja majd életét, és a Sárkánydárdával leszúrta Feliciast. A nagyhatalmú mágikus fegyver ellen nem védett semmi; így múlt el Hollószárny második mágusa. 

Lucia paplovag innentől vezette a hithű sonoritákat. Céljuk az volt, hogy helyreállítsák azt, mint Felicias elrontott: ha ő lepaktált Algernonnal, neki adva a Középső Birodalmat, ő lesz az első számú ellenség. Nincs megalkuvás, nincs kompromisszum senkivel. 

A fenyegetések hatására Kyrano felfedte a nép előtt az igazságot. Bár néhányan elpártoltak tőle, a nép rájött hogy nem sok választása van: a sonoritákhoz menekülő városiakat csak Sonor máglyája várta, melyen önként hamvadtak el, a tündékről pedig azt sem tudták merre találják őket. Így kényszerűen, de maradtak a lidércek és démonok oldalán. 

A három oldalú háború során a nép Algernont védte, kitől hatalmat remélt; a tündék helyre akarták állítani a világ rendjét és visszaűzni őt a Mélységbe; a sonoriták pedig elvakultságukban nem törődtek semmivel, csak hogy legyőzzék a gonoszt. A sonoriták egy végső áldozattal végeztek Algernonnal; ezzel azonban felborították az egyensúlyt. A démonok, miután uruk és parancsolójuk elvesztették,  cserbenhagyták a népet, hogy Sammaelt ültessék a Mélység trónjára, és visszatértek otthonukba: magukkal vitték a királyt, a koronát és a mágusok grimoire-ját is. 

Amikor Gilderan és a tündék egy rövid fegyverszünet után visszatértek, nem azt találták amit vártak: a háború véget ért, hiszen Sindeonban csak a démonok által és királyuk által elhagyott nép maradt. Szövetséget kötöttek hát, és ágkoronát alkottak, mi egy rövid időre összefoghatja a Birodalmat, míg visszaszerzik a Háromágút. Felszámolták a megmaradt sonorita seregeket, és királynővé koronázták Mirannist, a tünde lányt. 

A tündék és a Sindeoniak szövetsége erősnek bizonyult, együtt összefogva indultak el, hogy visszaszerezzék azt, amit elvettek tőlük. A Mélység veszélyes hely, és nem tudták azt sem, hova tartanak: ám a démonok egymást legalább olyan szívesen árulják el, mint a halandókat. Meglelték az utat a Mélység trónjához, melyet már el is foglalt Sammael, és csatlósai alig várták hogy saját terepükön küzdhessenek meg a halandókkal. Esélyük sem lett volna az ellen a hatalom ellen amit ott találtak, de néha nem várt szövetségeseket találunk: a már szinte jól ismert démonok tudata kitisztult, és egymás után fordultak Sammael ellen. Ők is tündék voltak valaha: ám a sötétségbe taszíttatva, elfelejtették múltjukat. Helyüket átvették Gilderan seregének tündéi: és Sammael legyőzése után már mind érezték azt, ami következik. Az egyensúly a Világunkban nem borulhat fel, nem szűnhet meg: Gilderan maga ült a Mélység trónjára.  

Egyetlen tünde, Mirannis tért vissza, hogy uralma kapocs legyen a múlt és a jövő között. A Sindeoniak sok mindent veszítettek: hű társakat, mágiát, és a tündéket, kik ott maradtak a Mélységben, hogy őrizzék azt. Gilderan pedig elfoglalta a trónt, min előtte Algernoan ült, így most már ő apjának, Timwelindonnak az ellenpontja. 

A világ teremtéséről, ami eddig ismeretes róla 

Időkön és tereken túl, két fiatal Világok Álmodója formálta a világot maguk körül, azonban ketten oly kevesen voltak a világ kibontásához, meg aztán mindkettő vágyott arra, hogy hasonló gondolatok szülessenek körülöttük. Így született meg a tündék népe. Tinwelindon és Algernon fényességes, éteri alakokat álmodott, elsőként C’Thulanát, ki Tinwelindonból született meg elsőként és ezért hasonlóan hatalmas lett, mint a fivérek. Timwelindon C’Thulanát maga mellé emelte és feleségének kívánta. Timwelindon magának akarta a Teremtés Mindenségét, így ellökte magától fivérét, Algernont és míg Algernon zuhant, megszületett a Mélység és az Álmok Birodalma. A kettő közé ékelődött a halandók otthona, az Alsó Birodalom, mi mindennek a kezdete volt. S míg Algernon a mélybe zuhant, vele estek azok a tündék, kiknek gondolatai hasonlatosak voltak az övéhez.
Ez így ment hosszú időtlen időkön keresztül és nem változott semmi. A Felső Fényességben és a Mélységben is álmokban szőtték és fonták a sorsok fonalát és halandók születettek, haltak és buktak el. A Sorsfolyam pedig keresztül járta a Mindenséget.

Az Őrzők nem voltak elégedettek választásukkal, és véget nem érő tanácskozásaik után ultimátumok elé állították I. Thaliont, majd sajnálták, hogy az uralkodó nem elég erős kezű. Együtt elítélték a királyt, majd Kyrano, a Mágus Őrző egyetlen kardcsapással megölte I. Thaliont. Így szakadt vége Thalion dinasztiájának. Ez okot adott a Középső Birodalomba beszökött démonok számára, kik ismerős és bizalmas emberek lelkébe férkőztek bele, hogy megkoronáztassák az Őrzőkkel Sammaelt. 

Talán tudták mit tesznek, talán nem: a démonok mindenhol ott voltak. Egyetlen vár sem menekülhetett befolyásuktól, mikor leszállt az éj. Azonban ők sem voltak egységesek: Sammael mellett a Birodalomat igyekezett megrontani még Mephisto, Hael, Azazello és Apollyon. Minden démon saját magának akarta a koronát és a vele járó hatalmat. Viszályt és civakodást keltettek, hiszen mást nem ismernek, csak a pusztítást és a gyűlöletet.


Egy hosszadalmas éjszaka után, miután tudomásuk és legjobb tudásuk szerint kiűzték a démonokat, a koronát úgy találták, ahogy azt Sammael hagyta: sötétségtől szennyezetten, hiszen maga a Démon lakott a koronában. Nem volt ajánlott senkinek, hogy ezt felvegye, így Sindeon egy rövid időre uralkodó nélkül maradt.

Ennia és I. Thalion uralkodása nagyrészt gyermekek nemzésével, illetve a háborúra való készüléssel telt. Azonban úgy tűnt, a Thalion-i vérvonal átkozott; talán ha Thalion sorsába nem keverik bele kárhozottak vére, lányából nem lesz vámpír, fia nem hal szörnyű halált Algernon keze által. Talán az igaz szerelmet is megtalálja, unokái nem árulják el és halnak meg a fellázadt Sindeoni nép által, őt magát nem ölik meg a saját Őrzői és dédunokája sem leli szörnyű végét az árulók kardjában. Pedig Thalionban Unikorn vére csörgedezik, ám ez mégsem védte meg a Sors ily kegyetlen furmántjaitól – vagy tán épp emiatt alakult így sorsa?  


De ne szaladjunk ennyire előre, hisz a 17. Birodalmi év nyarának elején boldogság övezte Leorik herceg és Brenda hercegnő érkezését. Nem sokkal később megszületett Noster herceg is. Leorik meg is házasodott, a Fekete Torony nagyságos mágusasszonyát választotta igaz hű társakánt (csöppet sem igézésnek köszönhetően). A boldogságot egyedül Algernon felbukkanása törte meg, meg az egyre növekvő tünde fenyegetés árnya. Tinwelindon hadai egyre közeledtek, és a Felső Birodalmi tündék ereje ellen semmilyen előkészület nem számított túlzásnak. Algernon elragadta Ennia királynét, és miután visszaszerezték, már sosem volt önmaga. Noster igazán remek hadvezérnek bizonyult, ami nem csoda, hiszen mint később kiderült, ő maga Unikorn volt. A csodálatos fegyverek, amikkel felruházta a népet, nem kovácsmesterségének köszönhető, hanem mágiájának. Domura igazi énjéről is lehullt a lepel – nem Leorik lánya volt, hanem egy évezredek óta élő-halott, Melina. Azonban Sindeon népének nem kellett tartania tőle – igazi ellenfelére várt, a Felső Birodalom tündéire, és régi szerelmére, Gilderanra. Ő vezette a Fekete Sereget, melynek vámpírjai éjjel őrizték a királyságot, köztük a vámpírrá lett Brenda hercegnővel. 

 

A tündék hada megérkezett és olyan hatalmakat szabadítottak el, melyek ellen a halandóknak semmi esélye nem volt. Hiába állt mellettük maga Unikorn, C’Thulana és Melina, és harcolt hősiesen és kitartóan Sindeon népe, a tündék is hatalmas áldozatot hoztak. Tinwelindonnak bármit megért, hogy elpusztítsa C’Thulanát, és a Felső Birodalom fennhatósága alá vonja az új emberek lakta Birodalmat: még azt is, amit nem lenne szabad. A Sorsfolyamból két olyan halandó lelkét tépte ki, kik felbolygatták annak sodrát: Ronniet és Melinát. Az ezt követő csata az Egek Tornyánál vérfürdő volt, melynek csak az vetett véget, hogy C’Thulana önként jött a tündék elé, nem bírta végignézni ahogy legyilkolják az embereket és inkább feláldozta magát. A tündék távoztak, de a dombtetőt csak Unikorn vihara tudta ismét tisztára mosni. A Középső Birodalom halandóinak sorsa már a Sorsfolyamba folyik, de Unikorn és Gilderan a Felső Birodalom ostromát ígérték Sindeon népének, mielőtt visszatértek az Alsó Birodalomba.

 

A háború után Thalion elvesztett mindent, amit szeretett, egyedül fia, Leorik élt még és ő is oly keveset; a Birodalom átkának itt maradt még Algernon. Bár véglegesen megszabadulni nem tudtak tőle, sikerült egy birodalmi évre egy mágikus börtönbe zárni a Holt Hasadék tornyánál. Nagyurak ültek a kisváraikba és civakodtak, Gerta az orkokat vezette, a Lovag Rend megmaradt tagjait Thalion unokái, a Mágus Tanács romjaiból újjászületett Fekete Tornyot pedig Felicias lánya, Miss Everett. Egy nem túl elegáns megoldással Thalion unokái magukhoz ragadták a hatalmat és Thalion a Fekete Toronyban talált menedéket. Azonban a fiatal gyermekek nem értettek az uralkodás művészetéhez, és elnyomták azokat, akik a legegyértelműbb szövetségésük lehetett volna. A Város titokban, alvást nem sajnálva készítette a csodálatosabbnál tárgyakat, fegyvereket, olyan fejlődést hoztak el, amit talán csak maga a Koborló látott.


A bonyodalomhoz hozzájárult, hogy egy jött-ment trupp a nép szórakoztatása mellett megidézték a démoni síkról Belzebubot, kaput nyitva a Mélység felé, hogy azok hatalommal csábítsák az embereket és az orkokat. A démonok elleni küzdelem ideális lehetőséget adott a Városnak a palotaforradalomra: kivégezték I. Kiraldyt és testvérét. De nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy ez nem egy hatalmasabb entitás terve volt! Nevezetesen a Kóborlóé, ki próba elé állította a sindeoniakat, amin sikeresen átmentek. Kihirdette, hogyan működik innentől  Sindeon királysága; amiben mindenkinek megvan a helye: varázslóknak, lovagoknak, orkoknak és a városiaknak egyaránt. Állítsanak ők egy-egy Őrzőt, vigyázzák a Birodalom rájuk eső részeit, és koronázzák meg az uralkodót kit mindannyian méltónak ítélnek. Az Őrzők által választott uralkodó (jobb jelölt híján) ismét I. Thalion lett.

Bertram özvegyének uralkodása tragikus betegséggel ért véget, így hagyva üresen a Királyság trónját. A Mágustanács kifüggesztette törvényeit és megvonták vállukat, mondván ők nem fogják eldönteni, ki uralkodik a nép felett, amíg az ő törvényeiket betartja. A trónutódlás kérdése pedig nem volt oly’ egyszerű, hiszen ott volt Bertram két lánya, Lia és Szimril, kik nem kívánták a korona súlyos terhét viselni. Leorik király két elveszettnek hitt lánygyermekének megjelenése pedig tovább súlyosbította a helyzetet, Ennia szívesen vállalta a Birodalom irányításának nehéz feladatát. Fény derült arra is, hogy William (kit későbbiekben I.Thalion néven ismerhet a nép) királyi fatty, Lia hercegnő törvénytelen gyermeke. Csak úgy kapkodhatta a fejét a jó nép a sok trónkövetelő között, hiszen Lia és Szimril is (férjeik hathatós tanácsára) bejelentették igényüket a trónra. William és Leorik két lánya szövetségre lépett, egy politikai házassággal biztosítva elkötelezettségüket. Ellenlábasaiktól gyorsan megszabadultak: felderítették, hogy Lia, Szimril és a csecsemő hercegnő megmérgezték anyjukat, hogy így tegyenek szert hatalomra, ezért őket kivégezték. Így kezdődött meg I. Thalion és Ennia uralkodása. 

 

Őrzőket állítottak, azonban, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a kiválasztottak hűségesek és erősek, próba elé állították őket. A Tündértrón már egy ideje Lidércek menedéke volt, a királyi pár kérése ennek visszafoglalása volt. Az Őrzőkkel küldték Domura hercegnőt (Ennia királyné testvérét) is, és pont ez okozta a bonyodalmat: hiszen a Lidércek leghatalmasabbika egy rég nem látott szerelmet vélt felfedezni a lányban és az élőhalottak kihirdették hódító hadjáratukat, hogy ha nem kapják meg a lányt, akkor elfoglalják Sindeont. 

 

A sindeoni nép hősiesen védekezett és vissza is verték a lidérceket. Azonban a tündérfajzatok úgy érezték, a fenyegetés ellen egy hatalmasabb erő kellene, így még a csata közben felébresztették C’Thulanát, kiről csak annyit tudtak, hogy ennek a földnek, és a tündéreknek az úrnője. C’Thulana azonban el akarta pusztítani a Királyságot, kik őt felkeltették. Segítséget a nép így már inkább Timwelindontól remélt, hiszen kiderítették, hogy C’Thulana Tinwelindon felesége volt. Tinwelindon meglepte válaszával a Sindeoni népet: a Középső Birodalmat C’Thulana börtönének szánta, és az embereknek semmi keresnivalójuk itt, így felesége legjobban teszi, ha valóban elpusztítja őket; ha mégsem, hát majd Ő maga fogja megtenni. C’Thulana ekkor állt Sindeon mellé és együtt várták Timwelindon mindent felemésztő tündeseregét.

Rhan’Zeon halála nem maradhatott megbosszulatlanul, Hollószárny hadat üzent Sindeon népének. Felicias és Algernon, a két hollószárnyi mágusmester elűzték Bertram királyt a trónjáról és a sindeoni népnek végig kellett néznie, ahogy megszégyenítik a királyukat.


Hamarosan azonban, úgy, hogy erre senki sem számított volna, a két mágusmester egymás ellen indult Sindeon Királyságában és a népnek döntenie kellett, hogy ki mellé áll ebben a vitás kérdésben. Arra az éjszakára, amikor a két mágus egymás ellen küldte a sindenioniakat, a Középső Birodalom földje mindig emlékezni fog – az éjszaka nappallá változott varázslataik robbanásának fényében. A csata végkimenetele, ahogy ezt Algernon által bemutatott szerződésben is olvashattuk, már a kirobbanása pillanatában előre eldöntetett: Felicias és Algernon lepaktáltak egymással. Azért cserébe, hogy Felicias megkapja az Alsó Birodalomat, Algernoné lesz a Középső Birodalom. Felicias így a csata után az Öröklánggal távozott az Alsó Birodalomba, és magával vitte a hithű sonoritákat. Algernon pedig megkoronázta Bertram özvegyét, Meriát. De nem csak ezt az egy döntést hozta meg Algernon; és azok, akik követték őt fekete lepelben; hanem megszületett a Mágustanács, amely sok éven keresztül a markában tartotta Sindeon szabad polgárait. A Mágusok pedig felhúzták fekete lobogójukat és elfoglalták méltó helyüket a Fekete Toronyban.

Talán a sok legyőzött ellenség tette elbizakodottá a népet, de a samhainkor feltűnő fejetlen lovast a Középső Birodalom ügyeibe beleavatkozó egyik Hollószárnyi Mágus, Rhan’Zeon legyőzésére utasították.

A hatalmas új, meghódítatlan föld egy törékeny béke időszakot eredményezett, bár mindeközben mindenki fegyverkezett és erődöket épített. A királyi palotát Leorik és a kálok népe uralta, kék-arany lobogójuk alatt. A várkastélyokat az Alsó Birodalomból érkezett nép: Tyr, az ork király és a sonoriták vallási vezetője, a pátriárka foglalta el. Kettőjük között a Kóborló seregének lőpormágusai és iparosai építkeztek és terjeszkedtek. Sokáig nem tarthatott a béke: elsőként Tyr a Kóborló seregét irtotta ki, új hatalmával: megszerzett egy hatalomgyűrűt, mellyel egy gyűrűlidércet irányított. Összekülönbözött vallási vezetőjével is, megölte a pátriárkát és elvetette (immár sokadszorra) Sonor hitét, összeszövetkezve lidércekkel. Azonban a Leorik udvarában álcában élő Rhan’Zeon, a mágus a nép köréből toborzott magának követőket, kikkel közösen le tudták győzni a lidérceket. Az új uralkodó Bertram lett, ki egyszerű molnárból lett a nép vezetője, miután megküzdött magával Unikornnal is.

A Középső-Birodalomban már letelepedett, múltból újjáéledt királyság Leorik vezetésével felkészülten várta “vendégeiket”. Az Ó-Birodalom uralkodója, Tyr teljes kíséretével és családjával érkezett, hogy kiderítsék, miféle mágia lehet, mi kettészakította az Alsó-Birodalom koronáját. Az idegen helyen olyan lényekkel találkoztak, miféléket még nem láttak e halandók: tündérek és boszorkák birodalma volt eddig e hely. Azonban egy ilyen új világ felosztásából a Kóborló sem maradhatott ki, és bár eleinte rejtőzködtek, a végén a lőpormágusok is megkövetelték helyüket ezen a földön. 

A 16. Birodalmi év tavaszán új élet ébredt a Középső Birodalomban. Egy egész népnyi ember ébredt arra, hogy fogalma sincsen, hogy ő maga kicsoda. Ahogy elkezdték felfedezni maguk körül a világot, az emlékeik is visszatértek szép lassan. Leorik, az uralkodó; Shairum Nasir, a mágus; Cerubian, a tünde lovag, Ustaroth és társaik. Nem tudták hogy mi is történhetett velük, de elkezdték az emlékeik alapján újjáépíteni a királyságot. 

 

A történelemben elmélyülők számára ismerősek lehetnek e nevek, bár emlékük a régmúlt ködébe vész. Az 5. Birodalmi év népe voltak ők, kiknek lelkét Unikorn az Alvilágból hozta a Középső Birodalomba; új testet teremtve neki, újrakezdhették életüket. Azonban az emberek természete nem változik, és megismétlődtek azok az események, mik a múltban is. Természetesen ez is Unikorn tervének része volt, hogy megtudja, hogyan készítette Nasir a gyűrűlidérceket irányító fő Hatalomgyűrűt. 

Évezredekig Sindeon halandó népe számára tökéletesen ismeretlen volt a Középső-Birodalom, még létezéséről sem tudott senki. Nem véletlenül: e hely egy magányos börtönnek készült. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen évszázadok teltek el, mire a halandók felderítették történetének alapjait, bár minden titkának feltárásához ezredévekre lenne szükség. 

 

Két távoli hely történései befolyásolták a Középső Birodalom életét, így elsőként az itt történtekről szólunk: Héterdő és Böszmölpelecke. A sonoriták titkos krónikáiban is csak említés szinten szólnak a 15. Birodalmi év őszének Walpurgis éjjeléről, amikor ki tudja hogyan, de odakeveredtek néhányan Héterdő mélyére, a Vaserdőbe. Talán ők találkoztak először azokkal a félelmetes lényekkel akiket boszorkáknak, vagy boszorkányuraknak neveznek. 

 

Egy aprócska hobbitfalu, ahol az égvilágon soha semmi izgalmasabb nem történik néhány elkószáló tehénnél, is válhat világrengető események központjává. Főleg ha egy nagy hatalmú mágus, esetünkben a Kóborló dönt úgy, hogy a békés lakosok ideálisak lesznek új hatalmának, a lőpornak kitermelésére. Bár maga Unikorn is belekeveredett az itteni eseményekbe, megakadályozni nem tudták, hogy elkészüljön a Fekete Malom, és a ,Kóborló új sereget toborozzon, lőpormágusokból. 

 

Ezek után kezdődött meg a Középső Birodalom kora. Unikorn az Alvilágból e földre szólította az 3. Birodalmi évben élt emberek lelkét, kik újraalapították itt Sindeon királyságát. Azonban semmi nem létezhet egyszerre két helyen, két Birodalomban; a Háromágú Korona kettészakadt. Az Alsó-Birodalomban élő nép királyuk, Tyr vezetésével hadjáratra indult, hogy felderítsék mi történhetett, így jutottak a Középső Birodalomba, Leorik királyságába kinek fejét szintén a Háromágú ékesítette. 

 

Sok háborúba és viszályba telt, mire a Korona egyesült, de vele együtt a nép is végül egységes királysággá kovácsolódott. Bár a lőpormágusok serege megszűnt létezni, sokan nem feledik a technológiát, és mindig keresik az elveszett tudást. Sok ellenséget győztek le, lidérceket, boszorkákat; a nép első, igazi Középső Birodalmi uralkodója Bertram, az egyszerű molnár lett. Az ő leszármazottai adták az első dinasztiát, akik majdnem két birodalmi évig uralkodtak. 

 

Talán a sok legyőzött ellenség tette elbizakodottá a népet, de a samhainkor feltűnő fejetlen lovast a Középső Birodalom ügyeibe beleavatkozó egyik Hollószárnyi Mágus, Rhan’Zeon legyőzésére utasították. A másik két mágus nem hagyta megtorlatlanul az ügyet, és hadat üzent: Felicias és Algernon ellen úgy tűnt, kevés lesz a nép hatalma. Azonban hamar kiderült, hogy ezt csak ürügyként használták az egymás elleni harchoz; és a mágusok titkaira jellemző módon, még ez is csak álca volt. Felicias és Algernon felosztották egymás között a hatalmat: Felicias, a volt sonorita visszatért az Alsó Birodalomba az Öröklánggal, Sonor hatalmával, és Algernon, a boszorkánymester prédájául hagyta a Középső Birodalmat. 

 

Algernon követői, a Mágustanács vette át az igazi uralmat. Bár a királyi posztot meghagyták a marakodó trónörökösöknek, a háttérből ők irányítottak. Azonban a háttérben náluk is nagyobb hatalmak ébredeztek: először kerültek szembe C’Thulanával, a Középső Birodalom úrnőjével, teremtő erejével. Felderítették, hogy C’Thulana a Felső Birodalom tünde urának, Tinwelindonnak a felesége, így az ő segítségét kérték az úrnő dühének lecsendesítésére. Azonban ez igazán komoly hibának bizonyult; Tinwelindon elmondta, hogy a Középső Birodalom C’Thulana magányos börtönének készült, ahol nincs helye az embereknek, így seregével el fogja pusztítani Sindeon népét. 

 

Így vált C’Thulana szövetségesükké, és megkezdték a felkészülést a háborúra. Azonban a tündék hatalmasabbnak bizonyultak mint amire bárki is számított; hiába fedte fel magát Unikorn és állt Sindeon népe és I. Thalion mellé, a tündék végül megölték C’Thulanát, elvéve tőle a Középső Birodalomban élő emberek sorsát. Unikorn az Alsó Birodalomba távozott, hogy megharcoljon Feliciassal és a sonoritákkal, ám ígéretet tett arra, hogy nem hagyják megtorlatlanul a tündék támadását: sereggel tér majd vissza, és megostromja a Felső Birodalmat. Vele tartott az atyja ellen fordult Gilderan is, ki ismét inkább a halandókat választotta családja helyett. Sikerrel bezárták Algernont is egy mágikus börtönbe, így ő sem uralta tovább a népet. 

 

Bár a háború során ki tudja merre járt, az azt követő békeidőben a Kóborló is feltűnt a színen, próbára téve a népet és utat mutatva nekik egy erős Sindeon felépítéséhez. Sajnos azonban a nép a kijelölt út helyett inkább a démonok csábító hatalmát választotta; Kyrano, a mágus őrző lefejezte I. Thaliont, megszakítva ezzel Bertram dinasztiáját, és helyette Sammaelt, a démonherceget koronázták meg. 

 

A démonok által korrumpált Sindeonban Kyrano vette át a hatalmat, és pusztította el mindazokat, akik ez ellen felléphettek volna. Azonban az Alsó-Birodalomban dúló háború átterjedt a Középső-Birodalomra is: a fanatikus sonoriták Algernon elpusztítására vonultak, ám ellenségeik, az Unikorn mellett harcoló Gilderan és a tündék is követték őket. A Középső Birodalomban azonban a tündék nem egy várt szövetséges Sindeont, hanem egy démonok által uralt királyságot találtak, így a háború három oldalúvá vált. A sonoriták elérték céljukat: végeztek Algernonnal, ám ez meglepő véget vetett a csatának. A démonok elhagyták Sindeont, hogy egymással küzdjenek a Mélység trónjáért, ám magukkal vittek sok mindent, többek közt a Háromágú Koronát is. Sindeon népe így szövetkezett Gilderannal és a tündékkel, és együtt indultak a Mélységbe, hogy visszaszerezzék azt ami az övék. Azonban a világok egyensúlyának fenntartása áldozatot követel: legyőzték Sammaelt, de a Mélység nem maradhat úr nélkül: Gilderan vállalta magára ezt a terhet.